Mi újság a Szabó családnál?

 MAGYAR RÁDIÓ 13. STÚDIÓ. HÉTFŐ DÉLUTÁN KÉT ÓRA.

A hosszú asztalt neves színészek ülik körül, gépelt lapokba mélyedve. Az asztalfőn pátriárka-külsejű férfi, László Endre rendező, akiről egy író kolléga ezt írta: „Él közöttünk egy Mikulás, Hemingway eleven másolata ...” Balogh Erzsi végzett az olvasással. „Hogy én megint milyen undok vagyok..." — sóhajt lemondóan. Benkő Péter kiszól a folyosóra: „Csilla, hol vagy?" — és belép Szerencsi Éva. Gobbi Hilda egy fél mondatot próbálgat különféle intonációkkal:

— Bandikám, nézd ezt meg! Mit várnak ezek? Szeretetet? Ja, hogy a szeretett fiút! Na, jó kis szó, mondhatom. Nagyon jó kis mondat. Mondjátok ki ti...” Összeolvassák a jeleneteket. Kárpáti Tücsök később jön, szerepét a 83 éves rendező olvassa fel helyette: bájos szoprán hangon játssza el a kényeskedő kislányt. A szeme sem rebben senkinek, a hatás csak a kívülálló számára frenetikus. Őze Lajos hiányzik — majd holnap riportermagnóval felkeresi a rendező a betegágyánál, és úgy veszik fel a hiányzó mondatokat. Partnerek nélkül, stúdióberendezések nélkül, betegen is.* Mert ennek a műsornak mennie kell. Előbb maradhat el a déli harangszó, mint ez az adás. Hol gúnyosan, hol szeretettel százszor megírták már: a Szabó családot agyonütni se lehet. A Szabó család intézmény, a Szabó család fogalom, demokratikus népfórum, közvéleményformáló erő, a kabarék állandó céltáblája, kritikusok tollának köszörűköve, lekicsinylő hasonlat második tagja, sőt — Dobos Ilona folklórgyűjtő tanúbizonysága szerint — már népmese is.

Valahogy úgy képzeltem, hogy a rádióban van egy szoba, amely a Szabó család otthona. Egy meghitt zug, ahol az alkotók — Baróti Géza, Forgács István és Liska Dénes, az írók, Major Anna dramaturg és László Endre rendező hétről hétre vagy talán napról napra összejönnek egy csésze kávé mellett és megbeszélik teremtményeik további sorsát.

Ilyen szoba persze nincs; És a közös alkotómunka... A három író többszáz kilométerre él egymástól.

— A három szerző közül egy la¬kik Budapesten — mondja Major Anna. — Liskához többször is átmegyek, beszélgetünk, még telefonon is felhívjuk egymást, ha eszünkbe jut valami. De Baróti Géza Biatorbágyon, Forgács pedig Zalavégen tölti az év legnagyobb részét. Mivel egy- egy szerző egyszerre két adást ezért kéthetente van az, hogy beülök az autóba, vasárnap reggel lemegyek Zalavégre, akkor Forgács el¬olvassa az addig elkészült anyagokat, megbeszéljük az ő részét, visszajövök Pestre, aztán megyek a kéziratért Vasárnap persze, mert hétköznap nem nagyon érek rá: a Szabó családon kívül mint rovatvezetőhöz hozzám tartoznak a regényadaptációk, a könyvszemlék, A hét költője, a Könyvről — könyvért és még egy sor más műsor. A szerzők egymással szinte sosem találkoznak, én vagyok köztük az egyetlen kapocs. Szóval vasárnap este vissza¬érek a kézirattal és viszem az egyik példányt a gépírónőhöz, a másikat

a rendezőhöz. A hétfői felvétel után küldöm az anyagot a következő szerzőnek.

Baróti Géza egy régebbi cikkében megörökítette Annát, a „mater familiast”, a nagyszerű munkatársat, az eleven lelkiismeretet és tévedhetetlen memóriát...

— Nem, egyszer én is tévedtem — tiltakozik Major Anna —, az egyik részben Szabó néni azon örvendezett, hogy életében először látni fogja a Balatont. Millió levelet kaptunk, hogy Szabó néni igenis járt már a Balatonnál, amikor Icu még iskolás volt és ott táborozott. A hallgatók emlékezete a csalhatatlan.

*

„Kedves Szerkesztő Ür! Nagyon kérem, a Szabó János bácsi ne haljon meg, mert én nagyon szeretem őt hallgatni. Előre is köszönöm. Sima János 6/a. osztan.”

„Icuka drága! Lehet, hogy bundában vásárolni meleg van egy áruházban, de a dolgozóknak, akik csak egy köpenyben vannak, nem biztos, hogy melegük van. Azok is emberek ám! Ezt írja meg Zoltán az újságban. Több ezer kereskedő nevében.”

„Kedves Szabó néni, az 1976. május 12-én ismételt műsorra reagálva azzal a javaslattal él a ... gyár Bláthy Ottó szocialista villanyszerelő brigádja, hogy a Szabó néni által észlelt villamos hibákat (ezen belül a mosógép és a konnektor aljzat meghibásodását) ezentúl soron kívül és díjmentesen javítjuk.”

„Tisztelt Szerkesztők! Nagyon megrémültünk attól, hogy a Szabó néni férjhez megy. Családja körében kell hogy maradjon! Nem kell az új házasság! Kérjük közölni a tisztelt író Urakkal.”

*

A Szabó család két mamája:

Gobbi Hilda, az „igazi” és Major Anna dramaturg

 

— Más országok rádióiban is vannak családsorozatok — mondja Major Anna. — A lengyel Matysiakék 55 óta léteznek, az angol Archer család is több mint 30 éve. Angliában az ilyen sorozatokon tanítják a dramaturgia mesterségét. Itt nem szabad tévedni, sem politikailag, sem kulturális kérdésekben, mert felmérhetetlen kárt okozhatunk ve¬le. Szerencsére nálunk inkább az ellenkezőjére van példa: amikor a Rozsdatemetőről vitatkoztak a mű¬sorban, fellendült a regény iránt az érdeklődés. A Vaszary-kiállítás rendezői pedig egyenesen megköszönték nekünk a népszerűsítést. Létezésünk 25 éve alatt nekünk mégis folyton bizonyítanunk kellett, hogy máshoz is értünk. Mintha a Szabó család nem lenne teljes értékű munka ...

Sőtér István Kossuth-díjas akadémikus, író, irodalomtörténész:

— Nem merném azt állítani, hogy rendszeres hallgatója vagyok a mű-sornak, egyet azonban mondhatok: ha bekapcsolom a rádiót és a Szabó család megy, sosem kapcsolom ki. Én úgy fogom fel, mint egy szél¬jegyzetet a naptárunk, a minden¬napjaink szélén. Arról szól, ami épp aznap aktuális — ez a varázsa. Hogy milyen nehéz parkolóhelyet találni a városban, hogy milyen körülményes építési kölcsönt felvenni — nem adódhatik olyan hétköznapi jelenség, ami bele ne kerülne a műsorba, és ebben van valami meg¬nyugtató. Ezekkel az egyszerű, de bájosan megformált figurákkal történő dolgok sűrítményei a magyar mindennapoknak. Benne van a magyar valóság minden bumfordisága, kisszerűsége és emberiessége; vala¬mi körmönfont módon vegyíti a humort, a közéletiséget, időnként az érzelmességet — ez bizony borotva¬élen táncoló műfaj. S ha már itt tartunk; eléggé komikus módon e műfaj lét jogosultságát is kétségbe¬vonták nálunk — noha a világban már rég elfogadták. S a külföldi műsorokhoz mérve is: a Szabó család a maga keretei között kifejezetten jó, okos, szellemes, üde s áthat¬ja a csak a pesti emberre jellemző dörzsöltség és egyfajta fellengzős szentimentalizmus. Jól megszerkesztett publicisztikai alkotás, mely ki¬oktatás, szájbarágás, patetikus jel-szavak és elidegenítés nélkül képes

vonzani az embereket témáihoz és mindenekelőtt a család problémájához. Tudjuk, hogy a család formája, struktúrája milyen válságban van. Ahogy ebben a műsorban a család¬ról beszélnek, az most nagyon fontos .:.

— Talán azért is annyira népszerű a műsor, mert három különböző látásmódú ember írja és ez már ön-magában változatosságot jelent — mondja Major Anna. — Persze, mindhármuknak óriási rutinjuk van, bármit meg tudnak írni, de azért, ha képzőművészetről, irodalomról van szó, ha humorosabb egy-egy epizód, ha a dolgoknak inkább a fonákját, mint a színét mutatja, ha több a fa¬lusi téma, ha Ernő a színre lép — majdnem mindig Forgács írta. És ő az, aki a legjobban szereti Szabó né¬nit. Liska Dénes hozza be az éles társadalmi problémákat, a családi konfliktusokat, az aktuális napi bosszankodásokat — hiánycikket, hi-bákat. ö a „sportfelelős” és ő Kár¬páti Zoltán, az újságíró. De ezen kívül talán a legszívesebben „gye¬rekszájat” ír, régebben Ferkót, most Margitkát. A szűkebb családból pe¬dig Icu a kedvence. Baróti Géza anyagai mindig riportszerűek, szí¬nesek, eseménydúsak, tele vannak anekdotákkal, ö vázolja fel a társa¬dalmi összefüggéseket, belpolitikai kérdéseket, ő indítja a gyári esemé-nyeket. Kedvenc „gyerekei” Bandi. Irén meg Ferkó.

És még egyszer a Szabó család fel-vételén. Ezúttal a szokottnál is na¬gyobb a felfordulás: a BBC, az an¬gol televízió forgat a stúdióban. Nyolcrészes sorozatot készítenek a különböző országok népeinek szerel¬mi és családi szokásairól, s a Ma¬

gyarországot bemutató filmben a Szabó család is szerepel. Mint a magyar család szociografikus mintá¬ja? Mint egyfajta családesszencia? Mindenesetre mint olyan jelenség, amely szóra érdemes, ha a magyar család a téma. Az üvegfal mögött a szokott helyén ott ül László Bandi bácsi, akit a forgatás zűrzavara sem zökkent ki derűs nyugalmából és az ezerháromszázvalahányadik adás felvételén talán százezredszer len¬dül magasba a keze, ahogy jelt ad a színészeknek: „Tessék!” Gobbi Hil¬da ezúttal egyedül áll a mikrofon előtt és képzeletben Szabó bácsival beszélget. A családról. Hogy mi lesz velük. „Szeretnék én lenni a csalá¬dodban az, aki mint egy jó kályha,

Filmfelvétel a rádiófelvételen:

jobb oldalon a BBC rendezője, William Nicholson

 

melegít: amihez hozzá támaszthatják a hátukat... De meddig? Szabó né¬ni most valahogy megrendültebb a szokottnál, a csönd is — mintha nemcsak a felvétel nfüatt lenne ilyen mély. Amikor kialszik a piros lám¬pa, a dramaturg beszól a művésznő¬nek — Hilda, nem sok ez egy kicsit? Nem lett így túl érzelmes? Az egyik tolmácsnő közbeszól: Miért? Olyan szép volt, hogy én majdnem elbőg¬tem magam.

Hát igen, a színészek. A jó színé¬szek, akik azonosulnak a megírt fi¬gurával, s akiknek gyakran szemé¬lyes sorsa is a játék részévé válik. Nélkülük a szó csak szó maradna, a papír csak papír.

Simándi Júlia

Nők Lapja 1984. október